0 Comments
Így három kutyával. Majdhogynem üres.
Tulajdonképpen sosem értettük egymást. Sokszor mást akartunk mi ketten, máskor meg ha ugyanazt is akartuk, rendre félreértettük a másikat. De dacára a hektikus kapcsolatunknak, mindketten tudtuk, hogy a másik nagyon szeret minket, hiába kergettük egymást néha az őrületbe. Már Samuként éli az új életét valakivel, aki nálam ezerszer türelmesebb, olyan helyen, ahol nem kell osztozni sem a plüss Tüskés Nénin, sem a szereteten és mindig van hely a franciaágyon. Mindig röhögve mesélem, hogy bizony van, akinél pezsgőt bontok, mikor elköltözik. Azt hittem, ő is ilyen lesz. Hogy ma hazajövök a munkából, felrakom a lábam és élvezem a háromkutyás magányt. Hogy nem csahol senki a seggemben teljesen indokolatlanul, hoGy nem trappol fel-alá a fa lépcsőn, hogy nem toporog előttem, hogy legyenmárvalami. Nem így lett. Én csodálkozom ezen a legjobban. Kiürült a ház. Kiűrültem kicsit én is. És ez valószínűleg jól is van így. Hajrá Samu! Az az egyik legjobb, hogy amikor az egesz napod meredeken leejt a fosmocsarba, legszivesebben percenkent elsirnad magad es mar negyvenszer bantad meg azt is, hogy megszulettel, akkor kuld egy ilyen kepet.
Mert ahol a kis szarosok vannak, ott mindig sut a nap. |